A tanulás boldoggá tesz – interjú Péterfay Dórával

A 23 éves hölgy megdobogtatja a szívemet. Hollandiában tanul, folyékonyan beszél németül, angolul és hollandul. Egyáltalán nem lát, ő vak. Mégis megy előre, célról célra jut. Feláll, amikor elesik. Egy rendkívüli hölggyel beszélgettem. Ő Péterfay Dóra. 

Mióta nem látsz? 

Születésemtől fogva vak vagyok. Koraszülöttek voltunk, én is, meg a testvéreim is. Egyik testvérem ugyancsak vak, a másik testvérem pedig szemüveges. Ő egyik szemével lát. 

Amszterdamban tanulsz. Hogyan tartod a kapcsolatot a családoddal?

Mindenkivel tartom a kapcsolatot online. A szintén vak testvérem Budapesten a Zeneakadémián tanul orgonát. A másik testvérem Németországban dolgozik, és továbbtanulni is szeretne. Édesanyámmal minden nap beszélek.

Édesanyád egyedül nevelt fel titeket. Mit köszönhetsz az édesanyádnak?

Mindent. Először is az életet. És ezt most több értelemben mondom, nem csak szó szerint, hiszen harcolt is értünk. Nem azzal foglalkozott, hogy mit nem tudunk, hanem azzal, hogy mit tudunk. Ha nem akartak minket befogadni, addig keresett, amíg talált nekünk olyan tanárt, olyan közösséget, ahol lehetőséget kaptunk. Mindhármunkat egyformán szeret. Amikor el akartam neki mondani valamit, mindig meghallgatott. Mindig jót akart nekem, még akkor is, amikor azt hittem, hogy nem. Azt, hogy most itt vagyok Amszterdamban, neki is köszönhetem. Nyilván a tanáraimnak is, de ha ő nincs, akkor nem vagyok itt.  

Visszatekintve az eddigi életedre, mi az, amit sajnálsz? 

Utólag visszatekintve az alapvető önellátást elkezdhettem volna tanulni kicsit korábban is. Nagyon szerettem járni az MNÁMK-ba, a bajai német nyelvű iskolába, de mivel a gimnáziumot is ott végeztem, nem kóstoltam bele az egyedüli, önálló életbe, pedig kellett volna. Ha most kezdeném el a gimit, akkor kollégiumba jártam volna. 

Mindenáron Angliában akartam angol irodalmat tanulni. Másfél hónap ott tartózkodásom tapasztalata alapján visszakerültem Magyarországra. Az óbudai Brit Nemzetközi Iskola nemzetközi érettségi ösztöndíj programjára jelentkeztem, de itt nem kaptam meg az ösztöndíjat. Jelentkeztem az ELTE anglisztika szakára, ahova felvettek és 2015. szeptemberében itt kezdtem meg a tanulmányaimat. Az ELTE-n egy angol professzor támogatásával magán úton tanultam angol irodalmat, és az első félév után megpróbáltam rögtön egyetemre jelentkezni Angliába, ahova felvettek volna, azonban vagy kevés volt az ösztöndíj, vagy fizetni kellett volna a nem látásommal együtt járó támogatásért, vagy olyan vizsgát kértek, amit nem tudtam Magyarországon letenni.

A fő célom ekkor még nem változott, ezért szeptemberben még egyszer jelentkeztem angol irodalom és nyelvészetre Angliába vagy Skóciába. Kiderült, hogy ehhez hiányzik még pár vizsgám. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy hol máshol található még színvonalas angol szak. A hollandiai Groningen-i Egyetem angol szakáról sok jót hallottam. Tudtam, hogy van olyan ösztöndíj pályázat Magyarországon, aminek elnyerésével külföldi tanulás is megvalósulhat. Ezért még jobban utánajártam a hollandiai egyetemeknek. Így találtam meg az Amszterdami Egyetemet, ahol színvonalas az oktatás, és a nem látásomból eredő technikai problémáim is megoldódtak. Itt minden tekintetben támogató közeg vesz körül. A helyemet Hollandiában találtam meg. 

Mi a különbség az oktatásban a magyarországi és a hollandiai tapasztalataidat összehasonlítva?

Azt tapasztalom, hogy itt magasra teszik a mércét, de meg is kapod a kellő segítséget. Nem az a fontos, hogy egy vizsgára mennyi tényt tudsz bemagolni, hanem az, hogy mennyire érted azt, amiről beszélsz, tudd is alkalmazni a tanultakat. A vizsgakérdések is úgy fogalmazódnak meg, hogy a tényleges tudásodat teszteljék. Ha itt valaki bukásra áll, vagy nem teljesíti a kreditet, az egyszerűen nem folytathatja tovább. Viszont, ha önhibádon kívül van nehézséged, akkor ott segítenek, ahol tudnak. Nekem tetszik ez a rendszer. 

Milyen foglalkozást választottál magadnak?

Holland és német vagy holland és angol nyelvű tanár szeretnék lenni. Lehetőség szerint mindhárom.  Szeretnék mindenféleképpen kutatni is. A nyelvoktatási módszerek fejlődéséért, javításáért mindenféleképpen szeretnék tenni. Ugyanakkor az irodalomoktatás fontosságára is szeretném felhívni a figyelmet, és tenni érte. 

Milyen eddigi pozitív tapasztalataid vannak a tanulásban, az életed irányításában?

A gimnáziumot Baján végeztem el, tehát nem éltem kollégiumban. Ez kissé hátráltatott az önállóságom fejlesztésében, azonban ennek az az előnye, hogy otthon nagyon sok szeretetet kaptam. Az osztályban végig ott volt velem a látó testvérem, aki mindenben segített, végig mellettem volt. Egyszer anyu megkérdezte tőle, hogy mennyire érezte ezt tehernek, erre azt válaszolta, hogy „ez természetes”.

Tizenkét évig tanultam zongorázni. Területi, megyei és országos versenyeken testvéremmel együtt sikereket értünk el. Három évig magánéneket tanultam, ebben is voltak fellépéseim. A zenében tudtam kiteljesedni akkor, amikor más nem volt. Aztán jöttek a nyelvi versenyek. A zene azért volt fontos, mert így éltem át, hogy tudok adni az embereknek. Az, hogy ezekben részt vettem, sok pozitív tapasztalatot hozott. Mégis tudtam mindig is, hogy nem ez lesz az, amivel később ténylegesen foglalkozni szeretnék.

Mik a jelenlegi céljaid?

Egyik fontos célomat el is értem. A holland nyelvet Magyarországon kezdtem el tanulni szkájpon, a hollandi barátaim segítségével, könyvek nélkül. Nyolc hónap alatt megtanultam olyan szinten hollandul, hogy mire ide értem Hollandiába, már folyékonyan beszéltem és írtam ezt a nyelvet.  Így sikerült egy emelt szintű, a magyar érettségihez hasonlítható holland nyelv- és irodalom vizsgát letennem.  Így vettek fel holland szakra.  

Tanulmányaim közben kiderült, hogy az általános nyelvészetnek nem minden része kivitelezhető a nem látásom miatt. Választanom kellett tehát, és azt találtuk a legjobb döntésnek a tanáraimmal együtt, hogy ezentúl a holland szakra fókuszálok, és jövőre a választható tárgyak helyére felveszek német és angol szakról néhány tárgyat. 

Ezzel a döntéssel felkészülhetek a jövőbeni tanulmányaimra és a munkámra. 

Milyenek a hollandiai hétköznapjaid?

Megtanultam például magamra főzni. Nem azért, mert rá voltam kényszerítve, hanem azért, mert akartam. Anyukám számára még hihetetlen, hogy rendszeresen főzök magamra. Fontos nekem, hogy amikor beléptem ebbe az országba, akkor itt már voltak barátaim. Az itteni tanáraimnak is sokat köszönhetek, rengeteg támogatást kapok tőlük.

Szeretném megemlíteni, hogy hatalmas hálával tartozom anyunak, és Sipos Jánosnak is. Az MNÁMK-ban, a bajai német nyelvű iskolában voltak olyan tanáraim, akik nélkül ma nem boldogulnék. Az osztályfőnökömnek Gernerné Kemmer Rosemarie-nak köszönhetem a fő versenyeredményeimet. Bischof Katalin az általános iskola igazgatónője és Szauter Terézia igazgatónő folyamatos támogatást nyújtottak. Bernd Schneider matektanárnak és Ulrike Finn angoltanárnak is sokat köszönhetek. A gyógypedagógusom, Balogné Balázs Judit nélkül sem lennék itt, aki a braille írást tanította nekem. 

Mi a legfontosabb tulajdonságod, a szupererőd, amit használsz a hétköznapokban? 

Anyunak is mindenki ezt mondja, hogy ő szupererős. Valószínűleg tőle örököltem egyébként. Anyu szupererős a mai napig. Szerintem ő tanított meg rá, aztán én is rátettem egy lapáttal. Minden nap tudok magamnak erőt meríteni abból, hogy vannak lehetőségeim, és képes vagyok élni ezekkel.Nyelvtanítással tartom el magamat a támogatásokon kívül. 

Mi hiányzik manapság szerinted az emberi kapcsolatokból?

Most tanulom, és eddig is tanultam, hogy nem úgy kell a barátokat magamhoz vonzani, hogy állandóan elveszünk tőlük, hanem mindent viszonozni is kell. Én is segítek nekik. Nem csak addig kellenek, amíg tudom őket valamire használni. Tehát nem telepedek rá senkire. Erre is odafigyelek. Régen nagyon igényeltem, hogy foglalkozzanak velem, nem igen voltak barátaim.  Most olyan barátaim vannak, akikkel mindig számíthatunk egymásra. 
A nyelvi coaching-ba is szeretném majd egyszer belevetni magamat, mert ezzel is tudok adni. Sok embert ér csalódás nyelvtanulás terén, de szüksége van nyelvtudásra. Ebben is tudok másokat támogatni. 

Mit tudnál tanácsolni azoknak a fiataloknak, akik nem annyira céltudatosak, mint te?

Ne könyveljék el rögtön, hogy amire szükségük van, azt nem lehet! Csak azt tudom mondani, hogy tudják, mi az, amit csinálni szeretnének. Mindegy, hogy az most vagy később lesz megvalósítható, és harcoljanak érte.Nyilván tudom, nem mindenkinek van sok lehetősége, de aki lát, és nincs ennyire rászorulva másokra, mint én, sokkal jobban tud önmagáért tenni. Mindenki tehetséges valamiben.

Mi visz előre? Mi ad erőt neked?

A tanulás élvezete. Boldog vagyok. Tulajdonképpen minden jó visz előre. 

Mi az a mottó, amit magadénak vallasz? 

Amit el akarok érni, az teljesül, de csak akkor, ha teszek is érte. 

Az interjút Hajdú Éva, a bajai Lélek Központ Life Coach-a készítette


Pszichológia, Párkapcsolati tanácsadás, Life Coaching Baján: www.lelekkozpont.com

Péterfay Dóra blogja:  hollandiaieletem.blogspot.com