Többször találkoztam a fenti ábrával LinkedIn-en és Facebookon és minél többször láttam, annál inkább bosszantott. Szerintem a fenti kép hibás és minimum az történik, ami az alsó képen van, amit már utólag én szerkesztettem át.
Az első ábrában helyesnek gondolom a képnek azt a felvetését, hogy a generációs hatások szavak szintjén vagy a mikrogesztusokban örökítődnek át. Kis része csak amit már azonnal a génjeinkben hordozunk. Viszont az, hogy egy sorskönyvi örökséget így védjünk ki ahogyan az első ábrán van, enyhe túlzásnak érzem. Nem zárom ki azt sem, hogy vannak olyan talentumok, szupergyerekek, akiknél elmarad a szülői üzeneteknek való “behódolás” (ahogy Berne fogalmaz), de az esetek ritkábbik részében történik. Ez akkor lehetséges, ha tudok ott és akkor adni magamnak egy engedélyt erre vonatkozóan (pl. “csinálhatod a dolgokat úgy is ahogy neked jó”) vagy megkapom ezt egy számomra fontos másik személytől (pl. nagynéni, keresztanya, nagypapa).
Az anyától és apától megszületésünktől kezdve kapunk:
a) gátló parancsokat (Általában nem szavak szintjén közvetítik a szülők. Mozdulatokból, gesztusokból vagy azok hiányából kapjuk. Például ha kisgyermek sírni kezd de az egyik szülő rosszalló tekintetéből érzi, hogy ez nem egy elfogadott tevékenység ez “Ne érezz” parancsként hathat.)
b) programokat (Minták amire a szülők viselkedésükkel mutatnak példát, hogy hogyan lehet csinálni a dolgokat. Pl. ha mindig pontos nem fognak ránk haragudni, ezért a család soha nem késik, de mindig sürgetett.)
c) és ellenparancsokat (A szülők recepteket írnak, hogy hogyan is kellene viselkednünk a világban. Pl. anyu azt mondja: “Tanulj rendesen!” amiből a gyermek úgy érzi “nem vagyok elég jó, mindig mindent jobban kellene csinálnom.” Ez a félreismerés könnyen egy Légy tökéletes ellenparancshoz vezethet.)
Ezek amik a sorskönyvünket alakítják. Azt gondolom, hogy inkább (ahogyan a lenti ábrán szerepel), megdolgozni lehet mindezt és nem kivédeni. Tehát bennem van és ha azt élem meg, hogy korlátoz, kellő kíváncsisággal ránézhetek, hogy az ami ma történik velem, az hogyan van összefüggésben ezekkel a hatásokkal. Egy coaching vagy terápia izgalmas témája lehet mindez.
A cikk szerzője Lovas Szabolcs a Lélek Központ vezetője, képzésben lévő tranzakcióanalitikus