Az intuíció pszichológiája

Mindannyiunknak vannak megérzései, benyomásai, intuíciói, amelyeket cikkünkben szinonimaként használunk. Mennyire hasznosak ezek az intuíciók? Bízhatunk-e bennük? Támogatnak vagy hátráltatnak inkább a hétköznapjainkban? Egyáltalán honnan, személyiségünk melyik részéből erednek? Cikkünkben erre adunk választ! 

Néhány évvel ezelőtt édesapám autóval indult útnak Budapestre, ahová én is aznap tartottam. Akkor és ott mégis volt egy furcsa érzésem, majd úgy döntöttem, hogy inkább vonatra szállok. Útközben jött a hívás, hogy balesetet szenvedett. Mégis mi vezethetett engem ehhez az intuícióhoz? 

A tudomány szerint az intuíció lényege abban rejlik, hogy nincs benne tudatosság. Jonah Lehrer könyvében úgy fogalmaz e kapcsán, hogy ilyenkor „gondolkodás nélkül gondolkodunk”[1]

Személyiségünk melyik részéből jön az intuíció? 

Eric Berne, a trazakcióanalízis atyjának megközelítésében mindannyiunkban ott rejlik az ún. „kis professzor”.  A valóságot önállóan, befolyásmentesen érzékelő, értékelő, gondolkodó és problémamegoldó Gyermeki tartomány, amely egy életen át tárolja, és szükség esetén mozgósítja a felhalmozott túlélési tapasztalatokat, manővereket. Berne metaforája erre az intuitíven bölcs személyiségelemre a “kis professzor”.[2]

Eric Berne, kanadai pszichiáter

Ez a meghatározás egybevág Albert Einstein gondolatával is: „Az intuíció nem más, mint korábbi szellemi tapasztalásaink eredménye.”

Megérzéseink tehát magukba foglalják minden korábbi tapasztalatunkat, élményünket, amelyet életünk során szereztünk, ugyanakkor a tudatosságunk mellőzésével! Elménk képszerűen összekapcsol korábbi tudattartalmakat, információkat beleértve az itt és most tapasztalásait is és ez alapján ad egy jelzést nekünk, majd döntünk, hogy elfogadjuk e azt vagy sem. 

Bízhatunk ezekben a megérzésekben?

Megérzéseink alapvetően belső énünk kíváncsiságából erednek, amelyek sokszor segíthetnek egy-egy döntésünk előtt. Azokban a helyzetekben, ahol sok korábbi tapasztalattal rendelkezünk (pl.egy tapasztalt orvos a diagnózis felállításakor vagy a tűzoltó egy-egy épületbe való behatoláskor vagy életmentéskor) a gyors, intuitív döntések nagyon jók lehetnek. 

Megérzéseink azonban gyakran tőrbe is csalhatnak bennünket. Az alapján, hogy milyen korábbi tapasztalataink vannak, jelentkezhet egy folyamatos vagy időszakos negatív élményként is, ami védekezést vált ki, olyan érzés ez, mintha szorongatva lennénk és folyamatosan ki szeretnénk térni előle. Mentális energiánkat ezekben az esetekben a védekezés, félelem köti le és nem hagy szabad teret önmagunk kibontakoztatásának, fejlődésünknek. Például egy édesanya a saját korábbi tapasztalataiból indul ki, amikor lánya párt választ és ez alapján jön a megérzés: „Ő úgysem lesz jó neked!”. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ez biztosan így van-e? Érdemes tehát ezekben a helyzetekben megvizsgálni az intuíciót: mit is gondolok pontosan és ez honnan eredhet? Emlékeztet valakire a lányom barátja? Talán hasonlít valakire a kinézete vagy a szóhasználata? Van egy olyan gesztusa, esetleg egy gondolata ami valakire emlékeztet a saját múltamból? Ezeket most már tudatosságunk bekapcsolásával megvizsgálva tudunk dönteni arról, hogy igazat adunk-e megérzésünknek vagy elutasítjuk azt.

A cikk elején említett autóbalesettel kapcsolatos példa is azt támaszthatja alá, hogy az intuíciónak van egyfajta logikája. Mivel valószínűleg már rengeteg tapasztalat halmozódott fel bennem az évek során tudat alatt arról, hogy milyen amikor édesapám biztonságos körülmények között vezet, így elmém a tudatos résztől függetlenül érzékelhette azt, hogy akkor és ott valami más, valami eltér ettől. Talán fáradtabb volt és ez látszott az apró mozdulatain, tekintetén vagy forgalmasabbak voltak az utak, esetleg síkosabb a felület. Ezt utólag már nem tudhatjuk, csak tippelhetnénk, ettől olyan titokzatos a cikkben taglalt fogalom.  

Képünk illusztráció

Összefoglalásként azt mondhatjuk és az említett példákból is nyilvánvalóvá válik: intuíció nem jöhet létre sok gyakorlás és tapasztalat nélkül. Minél több a tapasztalatunk, annál inkább bízhatunk intuíciónkban, azonban döntésünket csak erre alapozni nem érdemes. Az orvosnak is lehet egy megérzése a páciens állapotával kapcsolatban ezt azonban a kivizsgálás követi és a kettőt egyaránt értelmezve születhet meg a döntés az alkalmazott terápiáról. Egy olyan helyzetben viszont, amikor sürgősen döntést kell hoznunk, a legjobb amit tehetünk ha hagyatkozunk a bennünk élő „kis professzor” sugallatára, bízva abban, hogy ott és akkor ez támogatni fog minket.

Hétköznapjainkban megérzéseinket egy tudatos szintre emelve, a helyzetet, magunkat és korábbi tapasztalatainkat folyamatosan vizsgálva egyre inkább közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy dönteni tudjunk arról, hogy az adott intuíció ott és akkor elfogadható-e számunkra vagy sem.


[1] The Decisive Moment: How The Brain Makes Up Its Mind 

[2] TA fogalmi szótár